Lovagok Szegeden

Az Art-Tour Összművészeti Egyesület támogatásával 2014. április 16-án mutatják be Shakespeare Lóvátett lovagok című komédiáját a szegedi IH Rendezvényközpontban. A darab rendezője Bartók Gary, akivel a premier előtt szűk egy hónappal ültünk le beszélgetni ­ róla, színházról, művészetről, és persze, az előadásról.

Alapvetően filmben gondolkodsz? Ennek a színházi darabnak – a Lóvátett lovagoknak –, amit épp most rendezel, a plakátja is a klasszikus filmplakátokat idézi. Úgy gondolom, ez nem véletlen. Ez áll az ízlésedhez közel?

Olyan három évvel ezelőtt filmeket kezdtem el csinálni, de rájöttem, valami még hiányzik. Így kezdtem a színházzal foglalkozni. Bár azért az Oscar köszönőbeszédem már rég kész.

A színház akkor számodra valamiféle kompromisszum, ideiglenes dolog vagy egyszerűen tanulni akarsz olyasmit, amit majd később felhasználsz a filmezéshez?

Két külön világ a kettő szerintem. Például színészvezetésileg is más a két dolog. A színházban sokkal nagyobb gesztusokkal kell dolgozni a tér miatt, ami a színészt a közönségtől elválasztja. A filmben pedig a színésznek az arcába van tolva a kamera, emiatt pedig nem tud hazudni. Ha sírni kell, ott sírni kell és a rendezőnek ki kell hoznia ezt az emberből. Szóval, teljesen más világ a színház, de izgalmasan más, tehát ez egyáltalán nem kompromisszum. Azt tervezem, hogy idővel egy színházi produkció, egy film – így felváltva. Már csak azért is, mert egy színházi darab sokkal hamarabb tud a közönség elé kerülni, mint a film. A színház így gyorsabban tud reagálni társadalmi változásokra, jelenségekre.

Említetted korábban, hogy dolgoztál színházban.

Újságíró, kommunikátor gyakornokként dolgoztam színházban, igen. Ezalatt rendszeresen belógtam próbákra. Eredeti végzettségem az újságírói, sajtószóvivői. Most andragógiát tanulok, itt, Szegeden.

Ezt a fajta tudást, gondolom, az általad rendezett produkció menedzselésében is remekül tudod használni.

Igen, mindenképpen hasznos, hogy van rálátásom a sajtó és a sajtó-marketing működésére. Ezeket a technikákat most is használjuk a Lóvátett Lovagok producerével, Magony Gergellyel. A produkció fő támogatója ugyanis az Art-Tour Kortárs Összművészeti Egyesület, amelynek Gergő a vezetője. Az Art-Tournak van egy bevált marketing-gépezete, amelyhez hozzáadtuk az én elképzeléseimet is. Ezért van az, hogy a Lóvátett Lovagoknak a marketingje nem is annyira színházas. A plakát, a facebook-oldal, a videók, az információáramlás módja, ezek mind inkább a filmes promócióhoz hasonlatosak, sokkal direktebbek. Ennek üzenete is van. Méghozzá az, hogy nem egy szokványos színházi produkcióról van szó. Tudatosan más a hangnem, és tudatosan sokkal több a belső információ a közönség felé. Bentebbre visszük őket.

Apropó! Szándékaitok szerint ki a célközönség?

Ez egy kimondottan fiatalos darab. Akiknek elsősorban szól: a gimnazista korosztály, és az egyetemisták. Mind az előadás, mind a marketinges kommunikáció stílusával őket akarjuk megszólítani. Nagy problémának látom, hogy a kőszínházak közönségében alig találunk ma fiatalokat. Ez ellen is próbálunk tenni egy, kifejezetten fiatalos hangvételt megütő előadással.

Ha jól sejtem, akkor ez nem lesz egy hagyományos Shakespeare-előadás. Hallottam táncpróbáról, zenés próbáról, arról, hogy írtál egy dalt is a darabba, amit aztán Gábor Márkónak adtál. Hogyan határoznád meg a műfajt?

Őszintén szólva, gondban vagyok a műfaj meghatározásával. Ez alapvetően ugye egy komédia, amelyet mi zenei elemekkel egészítettünk ki – ugyanakkor erős társadalomi üzenetet is szánunk neki. A zenés-táncos musical műfajt – és azt, hogy manapság mindenből musicalt csinálnak – éppúgy megemlítjük, mint a pár napos súlytalan fesztivál-szerelmeket. Biztos vagyok benne, hogy megosztja majd a közönséget mind a társadalmi kérdések felvetése, mind az eredeti Shakespeare-darab modernizálása. Kaptam már konkrét kritikát a plakáttal kapcsolatban is, hogy ha Shakespeare ezt látná, forogna a sírjában. Én nem hiszem. Shakespeare kortalan. A felvetett kérdéseket pedig igyekszünk mindig ott elvágni, hogy a néző maga dönthesse el, hogy jó-e ez vagy rossz. Kérdéseket vetünk fel tehát, nem ítélkezünk.

A mi előadásunk tehát inkább társadalmi jelenségekkel foglalkozik. A mai fiatalokat itt és most érintő kérdésekkel. Az egyik ilyen a párkeresés, párválasztás kérdése. Ennek manapság egy szokásos helyszíne valamelyik fesztivál. Ezért játszódik a darabunk is ebben a miliőben, ennek megfelelő modern jelmezekben, mai használati tárgyakat kellékként alkalmazva. Az ilyen helyszíneken szövődő szerelmeket kívánjuk a maguk jellemzőivel, jellegzetességeivel megmutatni – kérdéseket feltenni ezekről. Nem mondjuk ki, hogy az ilyen adott időre szóló, ideiglenes kapcsolat jó vagy rossz. A döntést a nézőre bízzuk, mi csak felvázoljuk a lehetséges pozitívumait és negatívumait.

Én a kérdésfelvető színházban hiszek. Az állítások megfogalmazásával óhatatlanul is megosztanánk a közönséget, holott az a cél, hogy minél többen jöjjenek be a színházba, minél többen és szívesen nézzék a darabot. És senki ne távozzon keserű szájízzel, hiszen a válaszokat a maga számára tudja megfogalmazni. Szóval, a legfőbb célunk, hogy gondolkodásra késztessük a közönséget.

Akkor azt mondhatjuk, hogy ez a darab, amelyet így most megálmodtál, Shakespeare szövegét felhasználva, egyrészt szól általános emberi viszonyokról, mint ahogy minden klasszikus színdarab – másrészt szól magáról a művészetről, a te művészetről alkotott felfogásodról.

99 százalékban az eredeti Mészöly-féle fordítást használjuk, ilyen értelemben nem írtuk át a darabot. A rendezés, a koncepció az az enyém. Persze ezekre a feltett kérdésekre vannak válaszaim is, de mint mondtam, ez egy kérdező darab. Jelenleg huszonöt ember dolgozik ebben a produkcióban – ez is mutatja egyébként, hogy kinőttük az amatőr színjátszási kereteket, sokkal nagyobb volumenű lett ez a dolog –, ez már önmagában huszonötféle választ indukál egy adott kérdésre. És mindenkinek igaza lenne.

A modernizálásról jut eszembe. Gondolom, ismered ennek a darabnak a KennethBranagh-féle zenés-táncos verzióját. Inspirált ez valamilyen módon? Esetleg bátorságot adott ahhoz, hogy nem feltétlenül kell hagyományos módon nyúlni egy Shakespeare-darabhoz?

Igen. A zenés dolgot azt tőle hoztam, de nálunk ez nem kap olyan hangsúlyos szerepet, mert mint mondtam korábban, a mi előadásunk nem musical. Nagyon tudatosan nem az.

A zene az milyen stílusú, illetve a tánc milyen szerepet kap az előadásban.

A zene az teljesen a rock világából jön. A táncot illetően, két koreográfia van benne. Ezeket Rózsa Miklós koreográfusnak köszönhetjük, aki dolgozott már a SZESZ (Szegedi Egyetemi Színház) produkcióiban. A munkái alapján kértem fel őt, hogy dolgozzon velem a Lovátett lovagok csapatában. Azt hiszem, a színészeket fizikailag a táncpróba viseli meg legjobban. Viszont nagyon keményen dolgoznak, nem állnak meg. A koreográfia már összeállt, a darabbal ugyanígy állunk. Kész. Rendelkezés szintjén már jó ideje megvan. Már csak finomítjuk. Ez pedig javarészt az ő munkabírásuknak – és egyébként teljesen profi – hozzáállásuknak köszönhető.

Úgy látom, hogy több szegedi alternatív színházi társulatból szedted össze a legjobb színészeket. Amikor megírtad a szövegkönyvet, társulatot kezdtél el keresni vagy adott embereket, karaktereket?

A kezdetektől úgy képzeltem el, hogy szereplőválogatást fogok tartani, nem egy adott társulatra építettem a koncepciót. Egyébként ez az első igazi rendezésem. Tavaly a szegedi Agorában rendeztem DinoBuzzati Hét emeletéből egy színpadi adaptációt, az volt számomra a főpróba. Ez az előadás a múlt év májusában le is ment szép sikerrel – értsd: senki se úgy állt fel a nézőtérről, hogy „mi volt ez a…”. Akkor döntöttem el, hogy most már belevágok a Shakespeare-darabba is, ha már jó ideje ott csücsült az íróasztalomban. A múlt nyaram azzal telt, hogy előteremtsem a hátteret. Ez jelent anyagi hátteret, infrastruktúrát, tehát például próbahelyszíneket. Tudtam, hogy van egy olyan karakter, amelyre mindenképp hivatásos színész kell. Végül ezt is sikerült összehozni, Kun Áron személyében. Egyébként rengeteg olyan anyagi, hátteri és személyi problémába, vitába ütköztem, amelyekről úgy gondolom, hogy nem egy kezdő, mondjuk ki: első műves rendezőnek kellett volna átesnie. Ezek nagy részén már túl vagyunk, így utólag azt is elmondhatom, minden helyzetben sikerült jól döntenem, még ha ezek a döntések nem is voltak egyszerűek. Legalábbis az idő eddig igazolt.

 Az olvasópróbák kezdete előtt állt a produkció mögé támogatóként az Art-Tour Egyesület, így a további munka már biztosabb háttérrel zajlott, illetve zajlik. Fontos segítőink még a Genéziusz Színház és a Szegedi Egyetemi Színház. A mi produkciónk ebben a sokszínű szegedi színházi életben leginkább különféle halmazok metszetére hasonlít. Társulatoktól független, de a színészek mind valamelyiknek ­Genéziusz, SZESZ, Miniszínház, Mester Tanoda ­tagjai is. Az az igazság, hogy a független társulatoktól, ahová a színészim tartoznak, fokozatosan kaptam meg a bizalmat. Ahogyan egyre inkább látták, hogy megállom a helyem, és ez az előadás tényleg létre fog jönni.

Akkor ez a produkció több értelemben is bizonyítás. A magad számára, hogy meg tudod csinálni, és a társulatok, színészek, producer felé, hogy lehet benned bízni. Gondolom, ez legalább akkora lehetőség, mint folyamatos nyomás, teher.

Igen. Ez mindenképpen fontos volt, hogy a magam számára bizonyítsam, hogy létre tudok hozni egy működő valamit. Hosszú távon pedig azt is bizonyítani akarom, hogy ez nem csak egy egyszeri erőfeszítés volt, tehát lehet és lesz is folytatása a dolognak. Egy következő darab, egy következő rendezés. El kell ismernem, hogy a Lóvátett lovagokban részt vevő összes ember, legyen az profibb vagy kezdőbb, hatására rengeteget fejlődtem. Rengeteget tanultam tőlük. A próbák kezdetekor meg is mondtam nekik, hogy nyugodtan szóljanak, mondják el a véleményüket, ha valamiről úgy érzik, nem jól csinálom. Tisztában vagyok azzal, hogy a tizennégy színészből legalább hét-nyolc van, aki olyan kaliberű, hogy bármikor megesz engem reggelire. Tapasztaltabbak, rutinosabbak. Ez engem mindenképp arra ösztönöz, hogy jobban megindokoljam a rendelkezéseimet, alaposabban gondoljam végig én is koncepciót. Mindig készen kell álljak abszolút pontos válaszokkal. Szóval, ez a bizonyítás-kényszer nemcsak terhes, inspiráló is. Szerencsés vagyok, hogy ilyen csapatom van. Úgy érzem, keményen meg kellett dolgoznom azért, hogy elfogadjanak, és egyben tudjam tartani őket. Mivel itt a színészeket nem köti szerződés, egyedül a kialakított csapatszellem és a produkció maga az, ami motiválja őket arra, hogy végigvigyék az egész folyamatot és ne kényszerként, kötelességként éljék meg a heti 3-4 próbát. Ma már ott tartunk, hogy ők maguk jelzik, ha úgy érzik, egy-egy plusz próbára van szükség. Szívesen és nagy lelkesedéssel dolgoznak, és ma már presztízst jelent ebben a produkcióban részt vállalni, ez pedig jó érzés. Naná, hogy jó érzés!

Mennyire vagy keménykezű rendező? Inkább vagy olyan, aki hajlandó idomulni a színészei igényeihez, allűrjeihez?

Nézd...huszonöt embert nem lehet puha kézzel összefogni, ez gondolom, belátható. Ugyanakkor az is igaz, hogy láttam én már társulatvezetőket, rendezőket. Nos, hozzájuk képest doromboló kiscica vagyok. Az biztos, hogy ahogyan haladunk a premier felé egyre feszültebb vagyok én is. Persze, a stáb tagjain is mutatkozik ugyanez a nyugtalanság. Éppen ezért most arra koncentrálok, hogy én, mint rendező ne essek pánikba, főleg hogy nincs is rá más okom, mint a legjobbra törekedés.

A kívülálló számára egyértelmű, hogy nincs hiány nálad ambícióban és eltökéltségben. Mi a belső, személyes motivációd ezek mögött?

Az első „regényemet” tizenegy éves koromban kezdtem el írni. Ezen a szálon indultam el a művészet felé. Már akkor és ez most sincs másképp ­az vonzott ebben, hogy egy új világot lehet létrehozni a művészet által. Az írónak is, a rendezőnek is ez a legszebb a munkájában, hogy teljesen új világokat kreálhat meg. Éppen ezért sosem gondolkodtam azon, hogy színész legyek, vagy világosító, vagy operatőr, vagy akármi más. Mindig tudtam, hogy annak a „szerepe” kell nekem, aki megálmodja ezt az egészet, másokat pedig belerángat ebbe a teremtett közegbe. Az, hogy ez eljusson a nézőig, hogy őt is sikerüljön belevonni ebbe, az már nagyon sok emberen múlik. Ez viszont mindennél fontosabb. Az, hogy a néző megértése mit is lát. Ez a célja az egésznek, természetesen. Brecht mondta, hogy az nem művészet, amit csak a művészek értenek meg. Ezt én is nagyon komolyan így gondolom. Továbbá azt is, hogy a művészetet a néző, az olvasó, a hallgatóság, ­tehát a befogadó ­tartja el. Ha ők nem lennének – bár sarkítva fogalmazok – éhen halna a művész, társulat, csapat. Olyan előadást kell csinálni, amit a néző meg akar nézni, hajlandó áldozni rá, és majd ha eljön, nem valami didaktikus maszlagot lát. A produkció legyen közérthető, viszont gondolkodásra, véleménynyilvánításra ösztönöző. Azonban szem előtt kell tartani a nézői igényeket is akár szerző, darab, akár műfaj vonatkozásában. A rendező feladata, hogy ebből a nézői igényből kiindulva minőséget hozzon létre.

                                                    

                                                                                               Kovács Ágnes

Lóvátett lovagok ­- Stáblista

Király             -           Tichy-Rács Ádám

Biron              -           Kun Áron

Dumain          -           Gábor Márkó

Longaville      -           Ivaskó Gergely

Királylány      -           Hadadi Mária

Rosaline         -           Nógrádi Claudia

Katharine      -           Skrionya Réka

Mária              -          Pócsa Petra

Julka              -           Csizmarik Dóri

Don Armado   -           Lipták László

Bunkó            -           Varga Norbert

Boyet              -           Gargya Balázs

Holofernes     -           Máté-Tóth Emese

Nathaniel       -           Németh Janó 

Desing: Kispál László Aljass
Díszlet: Csenki József

Koreográfus: Rózsa Miklós

Rendező-asszisztens: Vőneki Brigitta

Írta: William Shakespeare

Fordította: Mészöly Dezső

Lektorálta: J. Kovács Ágnes

Producer: Magony Gergely

Rendező: Bartók Gary

Zenei vezető: Dér István

Jelmez: Nógrádi Claudia